Magyar népzenei alapvetés

 

A népzenét sokan és sokféleképpen, régóta értelmezik. Vannak, akik a halálát kiáltják, vannak, akik az örökös újjászületését ünneplik. A népzene Bartók szerint a természet tüneménye, Kodály szerint százhangú orgona, és még sorolhatnánk a költői s a tudományos jelzőket. Nézzük, mi is a népzene valójában, s ezen belül mi, magyarok hogyan is állunk vele, mi mindent kell tudnunk róla.

1. Népdal – népzene

A népdal fogalmát megalkotni nem is olyan egyszerű. Bartók szerint az, amit sokan és sokáig énekelnek. Kodály szerint fontos az, amit a nép énekel. Szendrei Janka állítása: a magyar falu művészete, elsősorban a parasztságé. Vargyas Lajos megfogalmazásában: a közösségek hagyományos variáló tevékenységéből születő és szájhagyományokban továbbélő zene.

A népdal olyan, a nép, elsősorban a parasztság ajkán, az írásbeliség nélkülözésével keletkezett, fönnmaradt és terjedő önálló, sajátos szerkezettel rendelkező zenei produktum, mely állandó változáson megy keresztül – ez létének egyik legfontosabb feltétele. Különféle zenei és szövegi jellegzetességei vannak, amelyek alapján meg lehet különböztetni más zenei jelenségektől. Előadója tudatában önálló, mással nem keverhető produktumként él.

A népdalnak szövege van, a dallam a szöveggel szoros egységet képez. A szöveg tartalma, mondanivalója határozza meg az előadásmódot, a tempót.

Vannak azonban olyan népzenei produktumok is, melyeknek nincs szövege, általában hangszeren adják elő őket. Ezek többnyire táncdallamok, de van közöttük pl. hangszeres sirató dallam, menyasszonykísérő, mese illusztráló tartozéka, stb. Ezekkel teljes a népzene, tehát ezek figyelembevételével beszélhetünk népzenekutatásról népdalkutatás helyett. (Tari Lujza)

2. A népzene rétegződése

A csupán hangszeren, ill. tánc alá előadott dallamokkal most nem foglalkozunk, részint azért, mert azok valóban komoly hangszertudást igényelnek, részint pedig bonyolultabbak. Csak az énekelve előadott dalokat vizsgáljuk.

A népdalt tudományos igényességgel csakis zenei szempontok alapján vizsgálhatjuk. A szöveg alapján történő rendszerezés messzire visz, s eltér a zenei gondolkodástól. Nem beszélhetünk pl. szerelmi dalokról, vagy pásztordalokról csupán, hisz mindkettőből van különféle szerkezetű, stílusú, hangsorú példány szép számmal. Tehát ez a gondolkodásmód eredendően téves. Hagyjuk ezt a szövegfolkloristákra, akik viszont a dallammal nem törődnek, hisz nem az a dolguk.

Természetesen kell figyelnünk a szövegre is, meg kell érteni minden szót, ami a népdalban van. Meg kell érteni a mondanivalóját, s az ún. természeti kezdőképnek a valós mondanivalóval történő összefüggését. Figyelni kell a képekre, a rejtett utalásokra, melyek finoman árnyalják a gyakran igen természetes, sőt vulgáris mondanivalót. Meg kell érteni és érezni a dal hangulatát és minden helyen és időben a megfelelő hangulatú dalt kell énekelni vagy énekeltetni. Sok odafigyelést kíván ez a tanítótól.

A zenei rendszerekben tehát csak az. ún. kötetlen szerkezetű dalok csoportosításánál figyelünk a szövegre.

Funkciójuk, felhasználási alkalmuk szerint a következőképpen csoportosíthatjuk a dalokat:

Alkalomhoz kötött népdal

gyermekdal, sirató, szokásdal, táncdallam (főleg hangszeres, de hangszerutánzó is)

Alkalomhoz nem kötött népdal

Bartók szerint: tulajdonképpeni dalok, melyek alkalomtól függetlenül bármikor előadhatók. Ide tartozik a dalok túlnyomó része.

Szerkezetük, zenei jegyeik alapján a következőképpen csoportosítjuk a népdalokat:

Kötetlen szerkezetű népdal
(általában alkalomhoz kötöttek, csak bizonyos szituációban adhatók elő)
- ütempáros szerkezetűek
(altató-gyermekrengető-mondóka, gyermekdal, bizonyos szokásdalok)
- recitáló szerkezetűek (siratók)
- dallamszerű jelzések (hüdintés)

Kötött szerkezetű népdal
régi réteg
új stílus
vegyes osztály

A kötetlen szerkezetűek hossza nem meghatározott, gyakran tartalmaznak improvizatív elemet (sirató), vagy a szövegtartalommal összefüggő a hosszúságuk (gyermekdal). A kötött szerkezetűek strófikusak, azaz szakaszokra, strófákra, versszakokra oszlanak, mint a vers. Általában négysorosak, de akad (kevés) 2, 3, 4, 5 és 6-soros magyar népdal is.

Az altatók, gyermekrengetők, mondókák elsősorban emocionális gyökerűek, ösztönszerű kifejezői és kísérői az anyai teendőknek. Követik a szív ritmusát, páros lüktetésűek, játszi szövegűek. Gyakran nem pontosan leírható zenei hangokból állnak.

A gyermekdal leggyakrabban a játék kísérője. A játék Niedermüller Péter szerint minden külső kényszerítő körülményt nélkülöző szabad cselekvés. A játéknak Lázár Katalin szerint kettős a szerepe a gyermek fejlődésében: lélektani: megtanulja a gyermek testének határait, azok mozgatásának korlátait, ismerkedik a külvilággal. társadalmi: megtanulja a gyermek a szabályokat, kapcsolatokat alakít ki, szocializálódik.

Ezen kívül növeli önértékelését, észreveszi, hogy ő is alakíthatja a világot, fejlődik ügyessége, kreativitása. Nagyon fontos, hogy mindezt évszázadok alatt csiszolódott, sok szűrőn átment és jól megfelelt műalkotásokon, népi gyermekdalokon keresztül teszi leggyakrabban.

A gyermekdalok leggyakrabban ütempáros szerkezetűek. Kodály szerint: két lépésnek megfelelő idő, mialatt mindegyik láb kétszer érinti a földet, a súlyos-súlytalan viszony kétszer ismétlődik.

A játékra a gyermeket tanítani kell. Legjobb a rávezető módszer, amikor a gyermek észrevétlenül sodródik a már játszó vezető vagy a többi gyermek mellé.

A sirató a halott legközelebbi nőrokonának recitált (énekbeszéd) előadásmódú gyász panasza. Bár improvizatív műfaj és emocionálisan erőteljesen meghatározott, táji különbözőségeket fedezhetünk fel benne. Ennek oka a hagyomány átörökítése nemzedékről nemzedékre s az a hagyománytisztelet, mely egykor minden parasztember sajátja volt. A siratók rendelkeznek egyfajta zenei sajátsággal, soraik egyre lejjebb lévő hangokon záródnak. Vannak ehhez hasonló szerkezetű, kötött népdalok is, amelyek csoportját sirató stílusnak nevezzük, a régi rétegen belül. Szövegtartalmuk nem feltétlenül szomorú, ilyen pl. a Kállai kettősből ismert Kincsem komámasszony, vagy a Meghótt meghótt a cigányok vajdája kezdetű, kimondottan mulatónóták. Szatmárban igen gyakori ez a stílus.

A szokásdalok – mint nevükből is következik, egy-egy népszokáshoz kapcsolódó dalok. A népszokások az ünnepekhez kapcsolódnak. Az ünnep olyan különleges időszak, amikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedik. Főbb csoportjai:
- naptári ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd, stb.)
- a gazdasági élet ünnepei (aratás, szüret, fonó, stb.)
- az emberélet fordulóinak ünnepei (keresztelő, legényavatás, lakodalom, temetés)
- emlékünnepek (fogadott ünnepek, társadalmiréteg-ünnepek, politikai ünnepek)

Eszerint vannak kötött ünnepek (karácsony, újév) és mozgó ünnepek (húsvét, pünkösd)

Az ünnepek nagy részéhez állandó dalkincs társul, amelyet soha máskor nem adnak elő. Ilyenek a karácsonyi kánták, a névnap köszöntők, stb.

A dallamszerű jelzések a telefont és a postát helyettesítették, jelezték a bajt, hívták a munkálkodókat, hírt adtak. Nagy hangon, erőteljesen kiabáltak különféle jeleket egy akusztikailag erre megfelelő terepen, pl. egy hegytetőn.

A régi réteg jellemzője, hogy a dallam ereszkedik legtöbbször. Hangsora gyakran pentaton és gyakori benne a kvintváltás, vagyis az, hogy a dallam 2. fele öt hanggal lejjebb megismétli az első felét.

Az új stílus fő jellegzetessége, hogy a dalok 1. és 4. sora azonos. (Visszatérő szerkezet) A dallam vonala legtöbbször kupolás.

A vegyes osztályba azok a dalok tartoznak, melyek máshová nem sorolhatóak, mert pl. nem négysorosak, idegen hatást mutatnak, stb.

3. A népzene táji tagolódása

Bartók fedezte fel, hogy – bár a magyar népzene egységes – mégis fontos különbözőségek vehetők észre a különféle tájak népzenéje között. Felületesen figyelve is biztosan meg tudunk különböztetni egy magyar népdalt egy némettől. Később a palóc dalt a moldvaitól, az igazi ínyencek pedig semmiképpen sem keverik össze a kalotaszegi muzsikát a mezőségivel, de a palatkai muzsikát sem a füzesivel.

Bartók négy nagy tájegységet írt le a magyar nyelvterületen:
Dunántúl
Felföld
Alföld
Erdély

A későbbi kutatások ehhez még hozzátették az ötödiket:
Moldva

4. magyar népi hangszerek

A népi hangszereket a hangforrás szerint csoportosítjuk két kb. Kodállyal és Bartókkal egyidős kutató, Sachs és Hornbostel rendszere alapján. A csoportok:
- idiofon hangszerek: maga a hangszer teste a hangforrás (xilofon, kereplő, stb.)
- membranofon hangszerek: kifeszített hártya a hangforrás (dobok)
- chordofon hangszerek: húrjait pengetéssel (citera, gitár, koboz, hárfa) vagy dörzsöléssel – vonóval (hegedű, tekerő) vagy ütéssel – verővel (cimbalom, gardon) szólaltatják meg
- aerofon hangszerek: hangzó közege az üregbe zárt levegő, ezen belül:
kürt és trombitafélék
nyelvsípok (duda, klarinét, tárogató, töröksíp, harmonika)
ajaksípok (fuvolafélék, furulya, tilinkó, okarina=körtemuzsika)

Ezeken kívül vannak még hangszert helyettesítő eszközök, ún. szükség-hangszerek: kanál, ostor, köcsögduda, kolomp, csengő, kóróhegedű, bugattyú, levélsíp, stb., melyeket gyakran hangulatkeltésre használnak.

5. Népzenekutatás

A népdalra nagyon régen felfigyeltek. Tudományos igényű gyűjtése és rendszerezése mégis viszonylag későn, a 20. szd. elején kezdődött el.

A 18. 19. század fordulóján ébred fel az érdeklődés a nép dalai iránt. A felvilágosodás korának költői lelkesedni kezdenek iránta (Goethe, Herder). Maga a szó: nép-dal először 1818-ban tűnik fel.

Nemzetközi téren csak a 19. szd. vége felé jelentkezett az igény az írásbeliséget nélkülöző zenék tudományos igényű kutatására. 1885-ben Guido Adler bécsi zenetörténész írta le először a zenetudomány tárgyát és módszertanát. Alexander Ellis angol matematikus pedig egy az oktávot 1200 egységre osztó ún. cent rendszert vezetett be, amellyel vizsgálhatóvá váltak azok az egzotikus zenekultúrák is, melyek nem a mi megszokott, európai 12-fokúságunkra épülnek. (Itt tehát a mi legkisebb egységünk, a kisszekund=mi-fá 100 egyenlő részre oszlik. Egy egység emberi füllel nem is érzékelhető.)

Nagy lendületet adott a kutatásnak az Edison-féle fonográf megjelenése (1888), melyet a világon először éppen indián népzene gyűjtésére használták! (Fewkes amerikai kutató)

Vikár Béla, a Kalevala fordítója, irodalmár, gyorsíró 1896-ban kezdett el fonográffal gyűjteni. Felbecsülhetetlen értékű a gyűjteménye – bár ő maga nem volt zenész. A milleniumi világkiállításon egy 12 éves fiúcska meghallotta ezeket a felvételeket és ettől kezdve élete meghatározó eleme lett a népdal. Ki volt ő??

(Kodály)

1947-ben Londonban megalakult a Nemzetközi Népzenei Tanács (IFMC)melynek nevét 1982-ben megváltoztatták: a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa lett. (ICTM) Ennek az intézménynek sokáig magyar tudós is volt az elnökségében: 1966-ig Lajtha László, 1989-ig Rajeczky Benjamin, 1991-ig Sárosi Bálint, 1962-67-ig pedig Kodály volt az elnöke.

Magyarországon igen korán megindult az érdeklődés a népdal iránt. 1728-ban Révai Miklós a Magyar Hírmondó c. újságban felhívást tett közzé régi énekek gyűjtésére.

Az első igény egy gyűjteményes kiadás létrehozására 1833-ban jelenik meg. A Tudós Társasághoz beérkező küldeményeket Vörösmarty Mihály és Scheidel (Toldy) Ferenc véleményezi.

1843-ban jelenik meg Pálóczi Horváth Ádám munkája: Ötödfélszáz énekek, ki magam csinálmánya, ki másé címmel. Nemcsak népdalokat tartalmaz.

Erdélyi János szerkesztésében 1846 és 48 között három kötete jelent meg a Népdalok és mondák c. munkának. Ez az első, terjedelmében és színvonalában is impozáns kiadvány.

Meg kell említenünk ebből az időszakból Mátray Gábor, Arany János, Színi Károly, Bartalus István, Seprődi János nevét. Udvardy János nevéhez fűződik az első, kezdetleges rendszerezési kísérlet leírása. Mátray 1852 és 58 között 3 füzetet ad ki A magyar népdalok egyetemes gyűjteményéből. A 19. szd. legnagyobb népzenei vállalkozása a Bartalus féle Magyar Népdalok Egyetemes gyűjteménye (a Kisfaludy Társaság megbízásából, a Közoktatási Minisztérium és a MTA pártfogásával), melynek 7 kötete jelenik meg 1873 és 1896 között.

Ezen kiadványok nagy részének fő baja az, hogy gyakran zongorakísérettel látták el a dalokat, nem pedig az autentikus, pontos közlésre törekedtek.

Kodály Zoltán 1905-ben indult első gyűjtőútjára. Hamarosan csatlakozott hozzá Bartók Béla is, és innentől jó kezekben van a magyar népdal ügye. Hamarosan elindultak a rendszerzési kísérletek. Legfontosabb Bartók munkája, amely 1924-ben hozott először eredményeket. Leíró, rendszerező, azaz tipológiai rend. 1934 és 40 között több mint 12.000 dallamot rendezett Bartók, kialakítva a máig használatos nagy csoportokat, az A, B és C osztályt, azaz a régi stílust (ma már rétegnek hívjuk) az új stílust és a vegyes osztályt.. Kodály rendje a sorvégzők, a kadenciák alapján sorolja a dalokat, ez egy történelmi-összehasonlító, alapvetően filológiai rend. Mintegy 28.000 dallamot tartalmaz. Később Járdányi Pál készített egy finomított rendszert, mely a dallam vonalát figyeli elsősorban, de korai halála miatt nem teljesedett ki ez a rendszer. Kétségtelen azonban, hogy Járdányi munkássága alapjául szolgált az 1951-ben elindult A Magyar Népzene Tára köteteinek rendezéséhez. Eddig 10 kötete jelent meg e hatalmas munkának. Különféle történelmi okok miatt az alkalomhoz kötött dalok kiadásával kezdődött a soruk, de ma már a régi rétegnél tartunk, a X. kötettel. És még el sem kezdődött pl. az új stílus megjelentetése.

Dobszay László és Szendrei Janka készítették el a Magyar Népdaltípusok Katalógusát, mely a típusokat, a dalok rokonságát vizsgálja tüzetesen. Itt alapvetően a régi réteg és a vegyes osztály van egy csoportban, ezt követi az új stílus. A két főcsoport a dallam kezdősorának jellemző szótagszáma szerint oszlik további alcsoportokra. Ezen belül találhatóak a stílustömbök, a stílustömbökön belül pedig maguk a stílusok, a típusrend alapegységei. Mintegy 150.000 dallamot tartalmaz.

Ezek a rendszerek egymásra épülnek és egyre finomodnak. Nincs lezárva ez a dolog, a népzenekutatók máig is dolgoznak rajta. Ma mintegy 200.000 dallamot őriznek a Zenetudományi Intézetben, a Budai Várban.

A 20. század a magyar népzenegyűjtés nagy korszaka. Kodályék után elindult Lajtha László, Rajeczky Benjámin, Molnár Antal, Járdányi Pál, Domokos Pál Péter, majd később Kallós Zoltán, Sárosi Bálint, Olsvai Imre és mások, hogy megmentsék azt, ami jellegénél fogva a megsemmisülésre ítéltetett. Így maradtak fönn olyan dallamok, amelyeket már csak az írásbeliség őriz. Az ő munkájuk nélkül nem biztos, hogy ismernénk olyan dalokat, mint a Röpülj páva, a Hej Dunáról fú a szél, A csitári hegyek alatt és mások.

A népzene csak kottázott formában nem él igazán. Létének fontos eleme és jellemzője az előadásmód. Ezért fontos hallgatnunk is a népdalt, ha jól meg akarjuk tanulni. 1936-ban indult el az a nagyszabású hanglemez sorozat, mely ma is a hangzó népzenei anyag legveretesebb és legfontosabb részét tartalmazza Pátria sorozat néven. Szerkesztői, létrehozói Bartók, Kodály és Lajtha. Később egyre több hangzó anyag látott napvilágot, ma bőséges anyagból válogathatunk akár a net segítségével is. Már Bartók leírta, hogy az a legjobb, ha filmfelvétel is készül az előadóról. Valóban, többet megtudunk az előadói szokásokról, a kommunikációs stílusról, ha látjuk is azt, aki énekel. Sok apróságra fény derül ilyenkor, jobban meg lehet tanulni a dalt.

6. A népzene és a műzene viszonya

Népi dallamokat már a bécsi klasszikus szerzők is felhasználnak műveikben. Mozart, Beethoven egyes tánc tételei a német népzene dallamaiból eredeztethetőek, természetesen csak dallamilag. Az előadásmód alapvetően más.

A figyelem a népdal iránt a romantika korában vált erőteljessé. A baj az, hogy gyakran nem különült el pontosan a népdal a népies műzenétől, vagyis a magyar nótától. Brahms magyar táncaiban pl. gyakran hallunk olyan dallamot, melynek szerzője van, tehát nem igazi népi alkotások. Liszt tervezte a népdalgyűjtést, de ez nem valósult meg. A nemzeti romantika időszakában Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és mások előszeretettel nyúltak a népdalhoz, illetve ahhoz, amit annak hittek. Ez a zenetörténeti korszak mégis igen nagy lendületet és kedvet adott a későbbi zeneszerző generációknak munkájukhoz: az igazi magyar népdal foglalatának megalkotásához. A tudományos igényű, valódi zenei alapokon nyugvó népzenekutatás Vikár Béla felütése után Kodály és Bartók munkásságával kezdődött a 20. szd. elején. Az ezidőtájt előkerült, veretes, semmihez sem hasonlítható értékes dalkincs érthetően megragadta a nagy zeneszerzők fantáziáját. Kodály és Bartók ezen az úton indultak el, vagyis a népzenén alapuló alkotói stílust teremtettek meg. Bartók háromféle módon „használja fel” a népzenét művészetében:

1. népdal + kíséret (pl. 20 magyar népdal, népdalok zongorakísérettel)

2. saját alkotású népdalszeű dallam + kíséret, vagy feldolgozás (pl. Kórusok: Ne menj el, Cipósütés, Keserves, stb.)

3. anyanyelvévé válik a népzene, nem népdalszerű a téma, de a mű levegőjéből árad a népzene szellemisége (pl. Concerto, Táncszvit, A kékszakállú herceg vára, stb.)

Az utánuk következő zeneszerző generációk (nagyrészt az ő tanítványaik) ezen az úton haladtak tovább. Műveik között sok az értékes, de akadnak olyan művek is, melyeknek befogadó közönsége egy igen szűk, általában zeneileg művelt réteg. A népdalfeldolgozás valójában sosem lett a tömegkultúra része. Számos énekkari mű tartozik ide. (Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Lajtha László, Kocsár Miklós, Farkas Ferenc és mások művei.)

7. A népzene jelene – jövője

A népzene jelenleg hagyományos formájában nem él. Ennek oka, hogy fő letéteményese, a parasztság, mint társadalmi réteg már nem létezik. Mivel a népzene fejlődésének, valós létének alapfeltétele az állandó variálás – mivel nincsen variáló közege – nem él. További variánsok néha-néha elő-előkerülhetnek, de újabb dallam előbukkanására nem számíthatunk. Már csak afféle „emlék-gyűjtés” van, ami azonban nem hanyagolható el. Amíg élnek olyan adatközlők, akik emlékeznek a népdal valódi használatára, addig menni kell és gyűjteni kell, minden adat fontos.

A népdal ma már csak asszisztált reprodukciós formában, azaz közvetítők révén él. Él, de másként, már nemigen variálódik. A megtalált dallamokat adják elő olyan előadók: szólisták és együttesek, akik ezt jól megtanulták az adatközlőktől. Nagyon kiváló és pótolhatatlan előadóink vannak, akik időnként az adatközlőkkel közel azonos színvonalon muzsikálnak. (Muzsikás együttes, Méta zenekar, Sebestyén Márta, Berecz András és mások)

Vannak olyan előadók, akik a népdalt mintegy alapként használják fel és különféle más szólamokat, kíséretet készítenek hozzá. Feldolgozzák a népdalt, de úgy, hogy annak eredeti, lényeges tulajdonságai megmaradnak. Itt is vannak kitűnő kezdeményezések, érdemes erre is figyelni. (Besh o Drom, Kerekes együttes, Palya Bea, Szalóki Ági, Lovász Irén, és mások)

Vannak olyan zenészek, akik a népdal hangulatát veszik át és ezzel támasztják alá mondanivalójukat. A magyar népdal szerkezetét, hangsorait használják. Ezzel sokféle más zenei jelenséget ötvöznek, de a dolog levegőjéből mégis kisejlik valami magyaros, de legalábbis kelet-európai íz. Ezek az irányzatok a world-music (világzene) címszóval jellemzett zenei stílusirányzat köpenyébe burkolóznak, hatásuk – a népdal szempontjából - nem mindig egyértelműen jó. Viszont segítenek abban, hogy a népdal eljusson – bármilyen esetleges torzulások árán is - olyanokhoz, akikhez másképpen nem jutna el. (Ghymes, Nox, Kaláka, Barbaro, Ethnosonic, Kormorán, Romano Drom, Besh o Drom, Túlpart és mások)

1972-ben indult az ún. újkori népzenei mozgalom. Előzménye a Magyar Televízió által létrehozott Röpülj páva! Népzenei Verseny. Soha nem látott erők szabadultak fel akkor, tehetséges előadók sora bukkant fel: Budai Ilona, Sebő Ferenc, Halmos Béla, Faragó Laura és mások. E mozgalommá szélesedő esemény hatására indult el az ún. népdalköri és az ún. táncház mozgalom, melyek máig is termékenyítőleg hatnak kultúránkra. Segítenek őrizni a népdalt, és hasznos szórakozási formát nyújtanak a bennük résztvevőknek. Emellett az őket hallgatókat szórakoztatják is.

Azért kell jól megismerni a magyar népzenét, azért kell sok eredeti felvételt hallgatni, sok dallamot és szöveget megtanulni, hogy megtanuljunk tájékozódni korunk egyre bonyolultabbá váló (zenei) világában. Aki „meghallja” és „megérti” a népdal üzenetét, egész életére fel lesz vértezve a percértékű divatirányzatok ellen és olyan fogódzót, olyan biztos gyökeret, talajt épít ki magának, melyhez élete folyamán bármikor visszatérhet, amelybe bármikor megkapaszkodhat és amelytől fontos kérdéseire bármikor választ kaphat.

8. A népzene elérhetőségei a neten
www.zti.hu online adatbázisok
www.folkradio.hu
www.feheraniko.hu
www.nepdal.lap.hu
www.nepdal.hu
www.nepzene.hu
www.tanchaz.hu
www.hagyomanyokhaza.hu
www.pavai.hu
http://mek.oszk.hu/02000/02074/html/ (Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje)

Oldalunk "sütiket" használ

Oldalunkon "sütiket" használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen, néhány pedig csak javítja a felhasználói élményt vagy statisztikai célokat szolgál.

Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a "sütik" használatát.