Kommunikáció

Forgách József: A társas érintkezés pszichológiája

Forgách József: A társas érintkezés pszichológiája c. műve egyes részeinek kivonata
Gondolat – Budapest, 1993.
Ford.: László János

A mű célja, hogy az emberek nagy részében rendszerezetlenül és burkoltan meglévő szociálpszichológiai ismereteket olvasmányos és közérthető áttekintés formájában visszajuttassa hozzájuk: szakértőkhöz és laikusokhoz egyaránt. Világunkban egyre nagyobb az igény a hatékony interakciókra, az emberi, szakmai és a szolgáltatási szektorokban egyaránt.

Kiemelt részletek kivonata

Az embereket olyannak látjuk, amilyenek elvárásaink velük kapcsolatban: burkolt személyiségelméletek


Mindennapi életünkben gyakran hajlunk arra, hogy az embereket osztályozzuk A vélt vagy felfedezett tulajdonságok inkább a megfigyelő szemében léteznek, mintsem a megfigyelt pszichikumában. Prekoncepciót alkotunk: burkolt személyiségelméleteket gyártunk.
Georg Kelly (1955) felállított egy szerep-repertoár tesztet, mely empirikus eljárással tárja fel és méri az emberek konstruktum-elméletét. (Összehasonlításokon alapul.) (Mindezt alkalmazzák a klinikai gyakorlatban is, hisz képet fest arról, hogyan látja a beteg a világot, s benne a saját helyét.)
Dornsbuch és társai (1965) kísérlete jól példázza a burkolt személyiségelméletet: az emberek meglévő tudásukat használják fel véleményalkotásukban.
Bruner és Tagiuri (1954) elsőként ismerték fel azon vizsgálat fontosságát, hogy hogyan kapcsolódnak össze az emberek ismert tulajdonságai más, ismeretlen tulajdonságokkal.
Rosenberg és Jones (1972) egy amerikai író (Dreiser) hogyan használja fel saját személyiség elméletét szereplőinek jellemzésében.
Rosenberg és Sedlak (1972) emberek más emberekről alkotott leírásában a jelzők együttjárási gyakoriságát figyelte – s ezzel tárt fel sajátos egyéni személyiségelméleteket.
A kultúra hat a személyiségelméletekre. Azonos kultúrában élők osztoznak a véleményalkotásban. Tehát: a megítélés dimenziói burkoltan az észlelőkben rejtőznek.
Mindez a mai nyugati kultúrára vonatkozik. Kísérletek bizonyítják, hogy nemzetenként változnak a szem. elméletek. Más-más népeknél más-más tulajdonságok válnak fontossá.
Környezetünket is kategóriáknak (konstruktumok) (G. Kelly) megfelelően látjuk. Bartlett (1985) szerint sémákban (környezetre vonatkozó ismeretreprezentációk rendszere) gondolkodunk, melyekkel az új információt osztályozzuk és értelmezzük. Az osztályozás az észlelés része.
Ismereteink rendszerezésekor gyakran tipizálunk. Ha a típusokat jól látható etnikai vagy faji jellegzetességek hat. meg: sztereotipiával van dolgunk.
A személykategoriák gyakran személy-prototipusok. A prototípus a tulajdonságok ideális kombinációja. (Munkamániás, gyakorlatias ember. stb.)
A burkolt személyiségelmélet. azzal foglalkozik hogy milyen kapcsolat van a jellemvonások és a konstruktumok között. A nagyfokú prototipusosság könnyebben alakít ki benyomást, segíti az emlékezetben való rögzülést. Nem mindig könnyebb a prototipikus ember rögzítése. Néha egyszerűbb megjegyezni az atipikus embert. (Pl. görkorcsolyázó háziasszony) A tipizálásnál az érzelmi tényezőnek is lehet szerepe. De: erőteljesebb benyomást tehet a több típusba is sorolható, nem feltétlenül szignifikáns prototipikus ember.
A tipizálásnak lehetnek hátulütői is: ha besoroltunk valakit egy adott típusba, hajlamosak vagyunk azután őt a típusra egyébként jellemző, de nála esetleg meg sem lévő tulajdonságokkal is felruházni. Tehát: saját elvárásainkat kényszerítjük rá.
A tipizálás (kategorizálás) segíti memóriánkat, de meg kell tanulnunk módosítani kategóriáinkat – későbbi tapasztalatok fényében.
Bizonyos információk közvetlenül megfigyelhetők, másokra következtetéssel jövünk rá.

Emberekkel kapcsolatos következtetések: attribúcióelmélet

A fejezet azzal foglalkozik, hogyan magyarázzuk a köznapi viselkedést. Attribúcióinkat észlelési, kognitív folyamataink, de normatív és kulturális tényezők is befolyásolják. Nem mindenre keresünk magyarázatot, csak a szokatlan jelenségekre. Vannak attribúciós torzítások is, melyeket kognitiv és motivációs tényezőkkel is lehet magyarázni. (Énvédő torzítások) Az attribúció keretében döntéseket hozunk önmagunkról és másokról.
Az attribúció elmélet elképzelések, szabályok és feltevések halmaza. A viselkedések miértjét, hogyanját és körülményeit keresi az
a) oki előzmények meghatározásában
b) a cselekedet szándékosságának meghatározásában
Heider (1958) érdeklődött eziránt elsőként. Szerinte a sikeres szociális interakció feltétele a szociális környezet hatékony megértése, jóslása és ellenőrzése. Az emberek „naiv tudósok”, vagyis a mindennapi életben úgy vizsgálnak, mint a tudósok.
Jones és Davis (1965) vizsgálata illusztrálja, hogy a különféle okok egymáshoz képest másként viselkednek: bizonyos okok alárendelődnek más – fontosabb okoknak. (leszámítoljuk?) Ha valaki a külső körülmények ellenére, vagy saját érdekei ellen cselekszik, viselkedésének nagyobb a hitele.
Kelley (1967, 1971)elmélete szerint a helyzet sokkal bonyolultabb (három dimenziós): a dimenziók:
1) helyzet vagy kontextus, melyben a viselkedés megjelenik
2) az akció célja vagy tárgya
3) cselekvők, akik az akciót végrehajtják
Az akciót e három közül bármelyik jegyezhet. Okság akkor van, ha jelen van a kovarancia is (Együttváltozás). Attribúció e három dimenzió együttváltozásának vizsgálatával végezhető.
A megfigyelő a vizsgálatot a következő fokozatokban végzi:
1) az akció időben állandó-e?
2) a cselekedet disztinktív-e? (megkülönböztetett jellegű)
3) milyen a konszenzus mértéke? (mások ugyanígy reagálnak-e?)
E három minőség egymástól függetlenül változhat. McArthur (1972) vizsgálata arra irányult, hogyan hat e három minőség az attribúcióra. Eredményei megegyeznek Kelley várakozásaival.
Az attribúcióelmélet modellt kínál sok mindennapi ítéletalkotási jelenség magyarázatára. Jó példa erre az attitüdök attribúciójának vizsgálata: minél kevésbé vonzó egy jelenség, annál inkább valós a megfigyelt viselkedés attitüdje. (jone és Harris, 1967, Strickland, 1958)
Ki miért sikeres, vagy vall kudarcot? Fontos és gyakori kérdés. Weiner (1974) szerint a már említett Heider-Kelley-féle ellentétpárok mellé ill. mentén kijelölhető négy attribúciós kategória e problémakörben: az ok
külső-belső?
állandó-ideiglenes?
A vázolt kategóriák nem mindig állják meg a helyüket a valós életben.
Pl. a gazdagság-szegénység attribúcióinak magyarázatakor és vizsgálatakor e kategóriák gyakran vallanak kudarcot. Itt más szempontok is előkerülhetnek, pl.: célszemély neme, földrajzi származás, stb.
Ugyanígy: attribúciós stratégiánk – bármilyen helyzetben – ritkán olyan egyértelmű és tiszta, mint ahogy Heider és társai elképzelnek. A neveltetés, politikai érzelmek, státus, nem, attitüdök, személyiség és motivációk is hatással vannak rá.
A felelősség, erkölcsi ítélethozatal attribúciója külön figyelmet érdemel. Piaget (1965) az erkölcsi fejlődést racionális folyamatnak tekintette, mely az egyénfejlődés során alakul ki. Az elméleti modellek gyakran nem a valóságot tükrözik, tudomásul kell venni, hogy vannak kognitív és motivációs torzítások, melyek fontos szerepet (torzítást) játszhatnak az attribúciókban.
Torzítások:
az okozás irányába (Tudjuk, hogy szándékainknak okozati hatása van a környezetre, szívesen értelmezzük más emberek, sőt tárgyak viselkedését is hasonló módon.)
a belső attribúció irányába (A cselekvő személyisége alapvetően meghatározza az attribúciót. Egyes pszichológusok szerint ez „alapvető attribúciós hiba”.)
cselekvő-megfigyelő torzítás (magasabb pozícióban lévő embernek több jogot hiszünk.)
Figyelmünk elsősorban a kiemelkedő célszemélyre irányul. Attribúciós torzítást okozhat pl. a hangerő is. Feltűnő személyek (magasak, erősek, stb.) gyakran kapnak (néha tévesen) megfigyelőiktől több rangot, felelősséget, fontosságot.
Konszenzusra vonatkozó információ torzítása
Mások véleménye jelentősen torzíthatja attribúciónkat.
Önkiszolgáló torzítások
(Inkább énvédő F. A.) Azokat az embereket szeretjük, akik jutalmaznak, dicsérnek bennünket. Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Hamis konszenzus
Sokan vélik azt, hogy véleményük, viselkedésük hasonlít a legtöbb emberére. Így védik magukat, s hitetik el önmagukkal normális voltukat.
Igazságos világ feltevése
Szintén énvédő mechanizmus. Az emberekkel elhitetjük, hogy azt kapják, amit megérdemeltek.


Nem verbális kommunikáció

A fejezet azt vizsgálja, hogy
A nem verbális kommunikáció (továbbiakban nvk)
1) hogyan különbözik a nyelvtől?
2) hogyan egészíti ki, ill. „győzi” le azt?
3) melyek a fő funkciói
Nem verbális üzeneteink felhasználási céljai:
1) interakciók kezelése
2) érzelmek, attitüdök kifejezése
3) önmagunkról szóló információk továbbítása
Hatásuk képes meghaladni a verbális üzenetek hatását.
A szóbeli üzenetek a kommunikációnak csak kis részét alkotják. Jelen vannak a nem verbális jelzések (mosoly, gesztus, testtartás változás, térköz módosítás, mimika, stb.), melyek nagyban befolyásolják, néha helyettesítik verbális közléseinket.
Darwin (1872) nyomán sokan adnak e jelek meglétére evolúciós magyarázatot, lévén ezek meglétét az állatoknál is megfigyelhetjük.
A nem verbális üzenetek nem a nyelv használatának alternatívái. Gyakran kevésbé tudatosan értelmezzük őket, így jelenlétük, használatuk időnként jobban „kiadja” a beszélőt, mint a verbális közlés. (Ekman és Friesen, 1974.)
Főként érzelmekről és attitüdökről szóló közlések esetében hatékonyak a nvk jelei. (Argyle és társai, 1971) Erre már Darwin is tett célzásokat. Az ok valószínűleg a kultúra korlátozásában rejlik bizonyos helyzetek szavakba öntésével kapcsolatban. Ok még az is, hogy a nem verbális jelzőrendszer sokkal idősebb a nyelvnél. Darwin nemcsak az állatok, de csecsemők és elmebetegek (nem tudatos kommunikátorok!) viselkedését is vizsgálta, ezzel az összehasonlító empirikus viselkedéstudomány alapjait is lerakva.
Ekman és társai (1972-75) ebből kiindulva arra a következtetésre jutottak, hogy jónéhány érzelmi jelzés egyetemes jellegű. Hogy ezek a kifejezések az állatoktól eredeztethetőek-e, már nehezebb bizonyítani.
Leggyakrabban együtt használjuk a verbális és a nem verbális jeleket., a célok azonban különbözőek. (Akkor beszélünk valóban egy nyelvet, ha ismerjük egész gesztusrendszerét, tehát egész testünkkel tudjuk azt.)
Gyakran a verbális és a nem verbális jelek egymásnak ellentmondanak.
A nem verbális jelzések funkciói:
1) társas helyzet kezelése: szemkontaktus, térköz szűkítés, testtartás váltás megkönnyítheti a kommunikáció elkezdését
2) az én bemutatása: szavak helyett viselkedéssel, öltözködéssel, jelekkel adjuk mások tudtára társadalmi, politikai, stb. státusunkat.
3) érzelmi állapotok kommunikációja: arckifejezéssel küldünk érzelmi üzenetet. Ekman és társai, 1983) megállapították, hogy az érzelem és a hozzárendelt arckifejezés között oly szoros a kapcsolat, hogy pusztán az arckifejezés beállításával átélhetünk bizonyos érzelmeket.
4) az attitüdök kommunikációja: bár ez működhet verbálisan is, a nem verbális forma sokszorta hatékonyabb.
5) csatornavezérlés: a verbális csatorna ellenőrzése és kézben tartása, azaz ki mennyit és mikor beszéljen. Társas verbális interakcióban a beszélő szerepek elnyerése, átadása, irányítása gyakran történik nvk által.
Mechrabrian (1969) szerint a nem verbális üzenetek jelentései a következő dimenziókban valósulnak meg:
1) közvetlenség
2) ellazulás jelzései
3) aktivitás
Osgood, Suci és Tannenbaum (1957) szerint a legtöbb szemantikai egységet három dimenzió mentén lehet leírni:
1) értékelés
2) erő
3) aktivitás
Schlossberg (1954) szerint az érzelemkifejezések jellemzői:
1) kellemesség
2) feszültség
3) figyelem