Fehér Anikó:
„Folyik a víz, áll a part...”
„…mi elmegyünk, marad más.”
(cseremisz népdal)
Ha a magyarságról beszélünk bárhol a világon, az elsők között kerül szóba Kodály Zoltán neve. Sok helyen ismerősebben cseng sok egyébnél. Kodály Zoltán a 20. szd. egyik legnagyobb magyar gondolkodója volt.
Szándékosan írtam így: gondolkodó, nem pedig azt, hogy zeneszerző, zeneteoretikus, zeneakadémiai tanár, népzenekutató vagy karmester. Mindegyik igaz, de valamennyit átszövi az a rendben alkotott, egységessé szövött látásmód, melyben a magyar léleknek, tudatnak, érzésnek és művészi formálásnak egyaránt nagy szerepe van.
Zene húros hangszerekre- dudára és furulyára
Meggyőződésem szerint igazi, ún. szűkebb értelemben vett népi dallamaink mindegyike valóságos mintaképe a legmagasabb rendű művészi tökéletességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach-fúgát vagy Mozart-szonátát.
(Bartók Béla: Magyar népzene és új magyar zene, 1928.)
Jobb nyarat talán el sem tudtak volna képzelni a szabadtéri koncertek szervezői, mint az idei volt. Eső alig mosott el eseményt, a látogatóknak még pulóvert sem kellett vinniük egy-egy estére.
Egy tanítvány emlékei Nagy Olivér halálának 5. évfordulóján
Libbentse jobb keze hüvelykujját két centivel balra! – hallottuk nemegyszer a 32-es (vagy hányas is?) terem ajtajából, háttal a zongorának s nekünk is a Tanár Úrtól. Semmi türelmetlenség, semmi fennhéjázás nem volt ezekben a szavakban – ahogy egyáltalán, soha semmilyen szavából nem éreztünk ilyet. A legtermészetesebb módon mondta mindezt – hiszen rossz helyen volt az a hüvelykujj, s nem az az akkord szólalt meg, amit ő diktált.
Öt éven át voltam tanítványa. Akkor talán nem is tudtam, csak éreztem, hogy minek is vagyok a részese, ki az, akit hallgathatok hetente többször is. Zeneelméletet tanított, vagy ahogy a diákok nevezték: összhangot. De tanított műelemzést, zeneszeretet, soha nem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy kedvenceiről – példaképeiről beszéljen: Bartókról és Stravinskyről – s-sel ejtette, ahogy az angolok.
Szeptember 24-én, születésének 93. évfordulóján gondoltam rá. Eszembe jutottak a komoly, igen magas szintű előadásai, akkord fűzés magyarázatai, a műelemzésen messze túlmutató esztétikai, zenetörténeti, emberi, etikai okfejtései. Közös cukrászda látogatásaink, amikor is néhány bátrabb – az összhangot nagyon jól tudó fiú kérésére az órát nem a 32-esben, hanem a Royalban tartottuk (persze mindig ő fizetett), vagy kirándulásaink Dömösre, ahol nyaralója volt a Tanár Úrnak, s meghívott minket – talán egyik legjobban szeretett csoportját. Itt is vendégül látott, mindig Rác-bordát ettünk, ő rendelte nekünk kedvenc helyén – ebben is jó volt az ízlése! Aztán beszélgettünk, a fiúk sört ittak, és éreztük, tudtuk, hogy a zenetörténet itt és most is történik a fejünk felett.
Közelgő programok
| Nincsenek események |
Rólam írták
