„Felültem a széles világ lovára

De zabolát nem tettem a szájára.

Úgy elmentem hosszú útra egyedül

Borul az ég minden felől, nem derül.”

Régen volt, hogy elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet. Énekes pályafutásom itt egyúttal véget is ért, mert átálltam a túloldalra. A mikrofon és a kamera oldalára. Hamar rájöttem, hogy mások sokkal jobban csinálják nálam.

Viszont minden műsor készítésekor figyeltem. Ha parasztasszonyt hallgattam, ha profi énekest: lestem, kérdeztem, néztem.

A sok meghallgatott sirám, öröm, bánat, tapasztalat összeállt bennem, s az örökké ott szunnyadó pacsirtával összeölelkezett. És hangok, dalok lettek belőle. Olyan dalok formájában bújtak elő, amelyeket százszor is képes vagyok egymás után elénekelni. Nem tudom megunni őket. Évek alatt sem, mert mindig visszatérnek. Visszatérnek azon a hangon, ahogyan először hallottam őket Erzsi nénitől, Etus nénitől, Ilona nénitől. Meg a Máriáktól, Katitól, Mártitól, Iréntől, Andrástól, Sanyitól. Akik kortársaim, mégis sokat tanultam tőlük. Az igazi mesterek azért mégiscsak az írástudatlan nénik, akik Kodálynak, Bartóknak énekeltek egy olyan világban, amikor semmi más nem létezett, csak ez. Csak a muzsika mondta ki a bánatot és üzente az örömöt. Az én dalaim is ezt hordozzák, hiszen minden szavukat, minden hangjukat jól átgondoltam. Minden képüket átéltem, minden virágukat leszakítottam. Magyar népdalok. Megtanultam, eltettem, megrágtam, megértettem, kipróbáltam – és elénekeltem őket. Tudom, mit beszélnek – tudom, mit beszélek.

Míg kisebbek voltak a gyerekeim, kényelmetlen kérdéseikre

gyakran válaszoltam azt – kitérésül – hogy „majd egyszer elmesélem”.

Nos, Dani, Zsuzsi, Sárika, itt az idő! Most mesélek!

Mindent.

Az életről…

Fehér Anikó

1. Ima (Moldva, Lészped – Szárász (Baranya) Gy.: Domokos Pál Péter 195


2. A buzai harang (Mezőség, Buza Fehér Anikó 2002)


3. Arról alul… (Kalotaszeg, Körösfő Bartók Béla 1938)


4. Elindultam hosszú útra… (Felvidék, Újbást 1957 Csucsom 1968 Kecső 1960 Ág Tibor)


5. Édesanyám emlékére (Alföld, Bátya Fehér Zoltán 1957, 1963, 1970)


6. Két somogyi dal (Dunántúl, Nagyberki Olsvai Imre 1960, Karád Kodály Zoltán 1938)


7. Etus néni dalai (Mezőség, Feketelak Fehér Anikó 2000)


8. Ha felmegyek Kolozsvárra… (Mezőség, Buza Fehér Anikó 2000)


9. Tisza partján lakom… (Csík, Kászonimpér Domokos Pál Péter 1938)


10. Hidegség (Gyimes)


11. A Nagyhegyi tolvaj (Moldva, Lészped Kallós Zoltán)


12. Három árva (Moldva, Klézse Kodály Zoltán, Lajtha László, Rajeczky Benjamin 1954))


13. Kalotaszegi hajnali és csárdás (Kalotaszeg, Méra, Türe)

Oldalunk "sütiket" használ

Oldalunkon "sütiket" használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen, néhány pedig csak javítja a felhasználói élményt vagy statisztikai célokat szolgál.

Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a "sütik" használatát.