Interjúk

Dr. Fehér Anikó* beszélgetése dr. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel,

az MMA Művészetelméleti Tagozat vezetőjével

A magyarországi zenei ismeretterjesztés királynője. Két legjelentősebb zenei oktatási intézményünk tanára. Földes Imre zenetörténész, több generáció meghatározó mestere őt választotta utódjának. Tanteremben és színpadon egyaránt szívvel-lélekkel és nem utolsó sorban hatalmas tudással terjeszti a jó hírt: a zene szép! Akik Solymosi Tari Emőke szavai nyomán sem hisznek ebben, valóban elveszettek – már ami a muzsikát illeti. Beszélgetésünk nem az első és nem az utolsó, ezért a tegeződés. A titkot szerettem volna megfejteni. Ha ez nem is sikerült teljesen, de talán valamivel közelebb jutottam hozzá…

„Lajtha munkássága… nem kapta meg a méltó elismerést…”

Beszélgetés Olsvai Imre népzenekutatóval

„Annyit kaptunk, hogy egy életre el tudtunk indulni…”

Beszélgetés Tóth Margit zenetudóssal

„BOLDOG VAGYOK, HOGY ÉLETEM EGY PICI SZAKASZÁBAN MELLETTE LEHETTEM…”

— Beszélgetés Mohayné Katanics Mária énektanárral, karnaggyal

„…melegszívű volt, de úgy, hogy ezt igazából saját maga előtt is próbálta titkolni…”

Beszélgetés Sebestyénné Farkas Ilona karnagy-zenetanárral

Dr. Mindszenty Zsuzsánnával, az ELTE BTK Zenei Tanszékének

docensével, a Musica Nostra kórus Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas

karnagyával dr. Fehér Anikó készített interjút

Orosz Erzsébet karnagy, a budapesti Árpád Gimnázium énektanára

– Honnan a zene szeretete benned?

– Az emberben vannak késztetések. Úgy hívom ezeket, hogy meghívások. Most hatszáz gyereket tanítok. Úgy érezem, mind a hatszázzal szemben van meghívásom, de nem mindenki fog közelebb jönni a kályhához. Csak az, aki fázik. Nem lehet tudni ki miért fázik, tehát a meghívás mindenkinek szól. Aki közelebb jön, azokkal majd együtt melegszünk. Én is így kezdtem. Egyébként nem zenész családban éltem. Édesanyám Vitnyéden született.

Kokas Klára 80 éves

Tehetséges! – mondta róla Kodály 1959-ben. Azóta 50 év telt el, s ezt mondjuk rá ma is, mi, akik óvódásai, tanítványai, munkatársai voltunk bárhol is a világon. Kokas Klára tehetséges, mert mindig azt csinálta, amit szeret és amit tud. Útja egyenes volt, de nem mindig problémamentes.

2009. április 18-án a Zeneakadémia kupolatermében gyűltek össze azok, akik mondani akartak róla valamit, megtudni róla valamit vagy csak sütkérezni akartak fényében.

Hallhattuk Barkóczi Ilona, Urbánné Varga Katalin és Pásztor Zsuzsa előadását, melyekből kiderült, milyen eredményes és hatékony ez a foglalkozási mód, melyet Kokas Klára alkalmaz. Stachó László a jövőbe engedett bepillantást. Láttunk két bemutató órát Szkubán Judit, Reikort Ildikó és tanítványai jóvoltából. Hallottunk néhány csodálatos tehetséget, az ifjú Váradi Lászlót és Nyári Lászlót muzsikálni, Gyöngyössy Zoltánt pedig mint zeneszerzőt és előadóművészt egyben. Az ünnepet Kodály Zoltánné és Batta András, a Zeneakadémia rektora nyitotta meg, mindketten olyan szavakkal, melyekből a nem szokványos, nem hétköznapi ember dicsérete szólt. Az ünnepi programot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete és Zenepedagógia tanszéke szervezte. A házigazda az Intézet igazgatója és a tanszékvezető, Nemes László Norbert volt.

Beszélgetés a 85 esztendős dr. Szőnyi Erzsébet zeneszerzővel,

nyugalmazott egyetemi tanszékvezető tanárral

Beszélgetés Mohayné Katanics Máriával

– Baján töltötted a gyermekkorodat. Hogyan kerültél a zene közelébe?

– Gyerekkoromat leginkább Bartók: Tavasz című kórusműve jellemezhetné. Mintha akkor örökké tavasz lett volna, és a mi kis városunk, Baja legszebb utcájában, a Szent Antal utcában a gesztenyefák örökké virágoztak volna. Boldog kisgyerek voltam, de azt bizony nem is tudom, hogy hol lepett meg a zene először. Úgy mesélték, előbb énekeltem, mint beszéltem. Anyai nagyszüleim zenélő emberek voltak, halvány emlékeim vannak zongorázó, éneklő családtagokról. Jóval később meghatottan ismertem föl egy-egy szálkás írással másolt Schubert, Schumann kottafüzetben nagyanyám keze vonását. De tulajdonképpen anyám zongorázása teremtette meg számomra az első és egységes zenevilágot. A kertbe kihallatszó dallamokat ösztönösen szívtam magamba. Chopin, Liszt, Grieg, Mendelssohn jól megfértek a 30-as évek elejének kupléival, sanzonjaival. És ha a gangon át beóvakodtam a lakásba és befészkeltem magam a nagy fekete zongora alá, nekem egyazon gyönyörűség tartott fogva,

„Szerelemmel kell szeretni a zenét,

de akit tanítunk, tán még jobban”

„Mindenkit érhet zenekar!”