ZeneSzó 2016. Járdányi Pál emlékére

Megjelent a ZeneSzó 2016/5 számában

 

„…amit a tanár úr csinál, az a legszebb!”

Járdányi Pál halálának 50. évfordulójára

Aki valaha is hegedülni tanult zeneiskolában, nem lehet, hogy ne találkozott volna Járdányi nevével. Másokkal együtt írt hegedűiskolája máig is elkerülhetetlen, mert a legjobb.

Járdányinak e földön nagyon kevés, mindössze 46 év adatott. Mégis bátran mondhatjuk, hogy teljes életet élt. Zeneszerzőként bizonyosan sokat elvitt magával. De amit a népzenekutatás terén alkotott, az teljes egész. Egy bizonyos, ha folytathatta volna munkáját, ma máshol tartana a tudomány, másként, talán egységesebben tekintenénk népdalainkra.

Nagyapja Paulovics József kántor-tanító, iskolaigazgató, apja Járdányi Paulovics István régészprofesszor. Maga Járdányi is Paulovics Pál néven született, csak 18 éves korában magyarosította nevét Járdányira (egy középkori ős után, apja is ekkor választotta kettős vezetéknevét). Zenei tehetségére hamar fény derült, hegedűtanulmányait 1928-ban Rómában kezdte el (apja egy évig ott volt régészeti tanulmányúton). Hazatérve, Budapesten Votisky Ilonánál folytatta a hegedűt, majd elkezdett zongorázni, 1933-tól pedig zeneszerzést is tanult Bárdos Lajosnál. Gyermekkorától rajongott Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiért. 1930-ban a ciszterciek Szent Imre Gimnáziumába iratkozott be, ahol tanára volt többek között Rajeczky Benjámin a híres szerzetes, zenekutató is. 1936-ban felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára, ahol Kodály Zoltán (zeneszerzés), Zathureczky Ede (hegedű) és Kósa György (zongora) tanítványa volt. 1938-ban leérettségizett, és – zeneakadémiai tanulmányai folytatása mellett – beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem néprajz szakára. Néprajzból 1942-ben diplomázott, egy évvel később pedig doktorált A kidei magyarság világi zenéje című disszertációjával. A gyűjtés része volt a teleki Pál miniszterelnöksége alatt elindult erdélyi ún. Borsa-völgyi kutatásoknak, amelynek keretében néprajzkutatók, falukutatók járták a falvakat a hagyományokat keresve. Kidén, a Kolozs megyei mintegy 750 lakosú faluban Járdányi mellett kutatott Volly István, Veress Sándor is, ők egyházzenei anyagot kerestek, valamint Vincze Lajos, ő pásztordalokat. A címül felhasznált idézet egy kidei parasztembertől való, ő mondta ezt így magának Járdányinak. Az alig huszonéves fiatalembert tisztelték, becsülték, közelükbe engedték az egyébként csökönyös falubéliek.

Járdányi munkája afféle népzenei monográfia, azaz mindenre kiterjedő gyűjtés, Járdányi „szociológiai” szemléletűnek mondja. Ezt csak egyetlen hasonló méretű mű előzi meg, Vargyas Lajos Áj falui gyűjteménye. Az ez előtti két monografikus mű közül jelentős a szintén Telekihez köthető kemsei, Baranya megyei gyűjtés, ahol a zenei anyagot Kerényi György jegyezte fel és adta közre.

Járdányi 1942-ben diplomázott a Zeneakadémián is hegedűművészként és zeneszerzőként.

Először zenekritikusként dolgozott a Forrás, a Szabad Szó, a Válasz, a Valóság és más lapok számára. Méltatója, Berlász Melinda zenetörténész szerint a zenekritika „nagy vezető egyénisége” volt. 1946-ban a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, ahol 1959-ig tanított. Ekkor az 1956-os forradalomban betöltött szerepe és „káros politikai nézetei miatt” (a Forradalmi Értelmiségi Bizottság tagja volt) távoznia kellett. Eltávolításának oka valószínűleg akkor vitatott politikai tartalmú beszéde volt tanáráról, Zathureczkyről. Maga Kodály állt ki mellette, levelezvén Kádárral, aki Kodály iránti nagyrabecsülését itt is megemlíti.

Tanítványai nagy szeretettel emlékeznek rá. Kodály jobbkezének tartották a fiatal tanárt. Neves tanítványai voltak: Kurtág György, Szabó Helga, Devich Sándor, Olsvai Imre. Szabó Helga így emlékezett rá a Magyar Zene című folyóiratban, 1992-ben: „Tanszakunk számára Járdányi tanár úr adott rangot, méltóságot. Lenyűgöző tudása a jellem szilárdságával, az akarat meggyőző erejével társult.” Kurtág egy filmben így beszélt: „Évekre megbénultam. Mindig a komponálás volt az, ami nem ment. Ezért azok, akik ilyenkor segíteni tudtak, azok tényleg az életem legfontosabb személyiségeivé váltak. Az első és talán legdöntőbb Járdányi Pali volt. Valami egészen fantasztikus segítséget tudott nyújtani. Nagyon sok időt szánt rám és ránk. Valahogy belülről segített, arra vezetett rá, hogy mi csináljuk meg a dolgunkat.”

Közben, 1948-tól az Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője is volt. Ő rendszerezte, részben szerkesztette a Magyar Népzene Tára I., IV. és V. kötetét (Gyermekjátékdalok 1951, Párosítók 1959, Siratók 1966). A VI. kötettel induló nem tematikus dalokat tartalmazó kötetek kiadása a mai napig az ő rendszerezési elvei alapján folyik.

Rendszere, mely nyomtatásban 1966-ban jelent meg (Járdányi: Népdaltípusok I. és II.), amely a dalok dallamvonalát veszi alapul, így alkotva típusokat. A típus elvet aztán átveszi Dobszay László, aki munkatársaival megalkotja a Típusrendet – az előző rendszerek tanulságainak és eredményeinek felhasználásával.

Zeneszerzői munkásságára Bartók és Kodály művészete hatott, ez főleg első alkotói periódusában figyelhető meg. Az 1950-es évek elejétől a magyar népdalok világa vált művei elsőrendű inspirációjává, amikor népdalfeldolgozásokat írt kórusra és szimfonikus zenekarra. Harmadik szerzői időszakát 1956-tól, második házasságkötésétől lehet számítani (első felesége 1949-től hét évig Lázár Ilona volt), ezekben az években írta Hárfaversenyét is (1959), második feleségének, Devescovi Erzsébet hárfaművésznek. Két gyermekük született: Gergely, a ma Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművész és habilitált bőgőtanár és Zsófia, Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia tanára.

Nagyon szerette gyermekeit és feleségét, akik emlékét a mai napig is példásan őrzik. Unokái is zenészek.

Kétszer tüntették ki Erkel Ferenc-díjjal (1952, 1953), 1954-ben pedig Kossuth-díjjal.

Népzenetudományi írásai nemcsak tartalmukat tekintve kimagaslóak, de az írások stílusa, kiemelkedően pontos magyarsága és lebilincselő nyelvezete is szót érdemel. Kórusművei méltatlanul hevernek a kottatárak mélyén, ritkán szólalnak meg a koncerttermekben. Vajon miért?

A szomorú évforduló kapcsán csak biztatni tudom a kórusvezetőket: bátran vegyék elő Járdányi műveit.

Zenekari műveit, melyeknek levegőjéből a magyarságáért mindent megtevő, a magyar lélek rezdüléseit jól ismerő kitűnő alkotó hangja szól, szintén ritkán hallani.

Halála után Kodály Zoltán német nyelvű cikket írt a Studia Musicologica című folyóiratban: „Erejének teljében hagyott itt bennünket. Talán gondban amiatt, hogy annyi mindent nem fejezhetett be. De nyugodtan abban a tudatban, hogy ameddig dolgozhatott, egész odaadással és teljes sikerrel tette. Nem vesztette el életét, mert sohasem törődött azzal, hogy megtartsa.”

Járdányi Pál kórusművei:

Vegyeskarok:

25. zsoltár 1942         

A pogány király leánya - Népballada 1952   

Árva madár – Népdal 1952   

Éva, szívem Éva - Népdal vegyeskarra 1952 

Föltámadott a tenger 1957   

Hajnali tánc – Vegyeskarra 1951      

Hej Vargáné - Népdal 1951   

Karácsonyi fény – Vegyeskarra 1963

Karikás tánc - Két népdal 1951         

Katonaszerelem - Népdalok vegyeskarra 1951        

Két magyar népdal – Vegyeskarra 1952       

Kit mi illet1961          

Leányvásár 1950        

Missa brevis. Ad duas voces inaequales 1947         

Négy kidei népdal 1951         

Savaria - Vegyeskarra 1963   

Széles a Duna (Kodály-köszöntő) 1957         

Utca, utca 1953         

Nőikarok:

Búcsú 1938    

Hervadni kezdettem 1937     

Kis karácsonyi ének 1937      

Már vége 1957          

Sóhajtás 1937

Szegény Zsuzsi a táborozáskor 1942

Gyermekkarok:

Gergő nótái - Könnyű gyermekkarok 1959   

A cappella kórusmű (apparátus megjelölése nélkül):

Három kórusmű Ady Endre-versekre 1937  

Férfikarok:

Jeden, dva, tri (Kodály-köszöntő) 1962        

Kossuth Lajos regimentje - Két népdal férfikarra 1953