A népzene fogalma

     Típus és stílus fogalma

     Népzenei rendszerek Magyarországon (rendszerezési kísérletek)

„Csak a művelt városi hiszi, hogy a népzenegyűjtő virághímes mezőkön át megy.”

Kodály Zoltán

„Nem a kultúrát, nem a népzenét kell megmenteni, hanem magunkat. Nekünk van szükségünk ezekre a csodálatos kommunikációs eszközökre, hogy könnyebben, bölcsebben és boldogabban élhessünk.”

Sebő Ferenc

Nép-zene.

A zene szó magyarázata könnyebbnek tűnik, mégsem egyértelmű meghatározni. Ha önmagával definiáljuk: zene az, amit annak tartunk. „A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata. A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt” – írja a wikipedia.

Egyre jobban terjedő bon mot: a művészet (képzőművészet) a teret, a zene az időt dekorálja…

A nép szó sem egyszerűbb: „ - 1. a köznyelvben általában az azonos nyelvet beszélők közössége, ill. egy ország, vidék, táj, város, község, ház lakóinak összessége; – 2. történetileg változó társadalmi-politikai kategória, melybe elsősorban a kétkezi dolgozó osztályok és rétegek tömegei tartoznak. Az osztálytársadalmakban a nép a kizsákmányolt és elnyomott osztályokat jelenti, szemben az uralkodó osztályokkal. Bizonyos történeti periódusokban a néphez tartoznak a társadalmi haladást elősegítő más osztályok és rétegek is, pl. a feudalizmusban a feltörekvő polgárság; – 3. a törzs és a nemzet között álló prenacionális társadalmi alakulat, amely nem azonos a nemzettel, de létrejöhetnek benne a nemzetté válás alapjai és feltételei; – 4. a kapitalizmust megelőző osztálytársadalmak tradicionális kultúrájú dolgozó tömegei. – A nép a néprajz központi kategóriája” – írja róla a Néprajzi lexikon.

Ebből kiindulva mondhatjuk, hogy a zene a zeneművészet központi kategóriája.

A nép a dolgozó osztályok termelő rétegeinek azon tagjai, akik az intézményesített “magaskultúra” szemszögéből képzetlenek, ugyanakkor hosszú folytonosságot felmutató (kulturális téren önellátó) közösségek képviselői. Ez tulajdonképpen nálunk a parasztság.

Dal: „az az alapegység, amely az adatközlők tudatában is határozottan elkülönülő entitásként él.” (Pávai István)

A népdal meghatározásának egyik lehetősége a Néprajzi lexikonban:

“Herder óta használatba jött terminus olyan dallamok jelzésére, melyeket „sokan és sokáig énekeltek” (Bartók). E népszerű meghatározás mögött a népdalnak olyan elsődleges élete van, melyben a „nép” elnevezést igénylő társadalmi rétegek (parasztság, pásztorok, iparosok, bányászok, katonák stb.) azt közvetlen tulajdonul használják, alakítják és szájhagyományozás útján adják tovább. A mai összehasonlító népzenekutatás megállapítása szerint a népdal

1. a rögzítő írásbeliséggel szemben szabadon alakítható

2. lényegesen történeti jelenség, melynek nincs időfeletti sajátos stílusa, hanem minden egyes korszak stílusával adás-vevés kapcsolatban áll

3. intonációjában, sajátos hangvételében mégis mindig elkülönül a műzenei jelenségektől, 4. hatása a műzene minden fontosabb stílusában kimutatható

Ez a hagyományos jelentésmagyarázat megállja helyét a Naumann–Meier-féle recepció- és a Pommer-féle produkcióelmélettel szemben éppen úgy, mint a népdal-ideát tagadó és Herder invenciójának tulajdonító törekvésekkel szemben (Levy, Klusen). – Mint népköltészeti műfaj a népi líra fő műfaja. A dolgozó osztályok, elsősorban a parasztság életének meghatározott alkalmaihoz kapcsolódó, érdekeit szolgáló, érzelem- és gondolatvilágát tükröző rövid ének, melynek szövege és dallama szerves egységet alkot, a szóbeliségben él, kisebb-nagyobb közösségek keretein belül terjedt el, s jellemzője az állandó variálódás (változatképződés). Eredete s egyben alkotója is rendszerint ismeretlen, a közösségivé válás során az egyéni, esetleges jegyek letörlődnek, az egyes változatok közös stílussajátságokat öltenek. Így elsősorban az előadók különféle típusai, az előadás módja és alkalmai, ill. a dallam és a szöveg típusai vizsgálhatók. A 18. sz.-ban megindult népköltészeti gyűjtések óta eredet s főként funkció szempontjából megkülönböztetik a műdalt és a népdalt (korabeli kifejezéssel pórdal, köznép dala, parasztdal; ez utóbbi elnevezés máig fennmaradt), összefoglaló közös nevük a dal.”

Bartók: amit sokan és sokáig énekelnek

Kodály: fontos az, amit a nép énekel

Szendrei Janka: a magyar falu művészete, elsősorban a parasztságé

Vargyas: a közösségek hagyományos variáló tevékenységéből születő és szájhagyományokban továbbélő zene.
A népdal a nép, esetünkben a parasztság körében az írásbeliség és egyéb rögzítés nélkülözésével keletkezett, fönnmaradt és terjedt önálló, sajátos szerkezetű zenei produktum, mely állandó változáson megy keresztül. Létének ez egyik fontos feltétele. Zenei és szövegi jellegzetességei alapján lehet megkülönböztetni más zenei jelenségektől.

Azt a kifejezést, hogy a népzene „szájhagyomány útján” terjed, ma már nem használunk. Ma már „szájhagyománynak” lenne tekinthető a bármilyen hangfelvevővel felvett majd meghallgatott átadás is, ezért így fogalmazunk: rögzítés nélkül terjed (eredeti környezetében) a népdal.

Népzene és népdal között van különbség, a népzene kifejezéshez a hangszeren előadott darabok is hozzátartoznak.

Az 1954-ben Sao Paoloban megtartott IFMC konferencián a népzene meghatározásához három fontos szempontot találtak: variálódás, szelekció és folyamatosság.
Variálódás: saját közegében (nálunk a parasztság által) történő, stíluson belüli változódás, alkalmazkodás, ami a terjedést megkönnyítheti.

Szelekció: csak a legjobb, legalkalmasabb, legmagvasabb mondanivalójú, legjobban énekelhető-játszható marad fent.

Folyamatosság: nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, azaz nincs ebben ugrás. Nincs kihagyás, nem lehet visszatérni rá. Rögzítés nélkül, élő közegben történik az átadás.

Szendrei-Dobszay népdal meghatározása visz legközelebb a lényeghez és az igazsághoz:

Népdal:

1. Szociológiai szempont: a népdal a „nép” dala, egy közösség dala.

2. Életmódja alapján: tanítása, továbbadása nem tudatos. Szájhagyományos (rögzítés nélküli) hagyományozódásának következménye a variálódás.

Keletkezésének körülményei nem lényegesek, fontosabb a tartós használat és a variálással összefüggő elsajátítási folyamat.

3. Zenei, zenetörténeti nézőpontból (azaz stiláris, zenetörténeti szempontból): tartalma szempontjából „egy dallam annál inkább a népzenébe sorolható, minél inkább egy stiláris környezetbe illeszkedik, s egy egész stílus annál inkább népzenei jellegű, minél harmonikusabban illeszkedik a többi stílushoz.

El kell különíteni a nótától, bár kétségtelen, vannak hasonlóságok a két műfaj között. Ennek egyik oka: a parasztság is rétegekre tagozódik.

Ezek tükrében:

„A népdal a magyar falu művészete, elsősorban a parasztságé, járulékosan a parasztsággal közösségben élő más népességcsoportoké (pásztorok, halászok, néhol bányászok). Csak a kulturális egységben tartósan együtt élő közösségek zenei gyakorlata mérvadó…

Hasonlóképpen óvatosan kell fogadnunk azoknak a népi énekeseknek produktumát, akik gyakrabban közönség elé viszik népdaltudásukat, szerepelnek vele.

Népdal az, ami e közösségek mindennapi életében , szájhagyományos továbbadás és napi gyakorlat által él, őrződik, csiszolódik, vagy csiszolódott, amint ez a variálódásban megnyilvánul. A variálás nemcsak a változatosságot szolgálja, hanem az elsajátítás eszköze, melynek eredménye a dalegyedeknek stílusokba való beidomítása, elsősorban a meglévő stílusok által képviselt ízlés és hagyomány érvényesítésével.”

Bartók nyomán mondhatjuk: ma már nem annyira a népi zenekultúrát, hanem annak emlékeit gyűjtjük.

Típus (Dobszay-Szendrei):

„A típus olyan összegző, megismerhető, körülírható valóságelem, melyhez viszonyítani lehet a partikulárisat, az ismeretlent, a szinte meghatározhatatlanul tarkát. Az áttekinthetetlenül burjánzó, érdekes és színes, de feldolgozhatatlan dallamok tízezrei helyébe őket értelmező 2-3000 dallam rendszere lép. A típus fogalom teszi lehetővé, hogy általánost és egyedit, egyetemest és táj-jellegűt, jellemzőt és véletlenszerűt, hiteleset és romlottat egymástól megkülönböztessünk.”

Népdal-típus:

„A típus az egymáshoz valamennyi fontos vonásban hasonló, de jellemző variánskörrel megjelenő dallamoknak a kutatás által - az anyag mélyebb megismerése céljából - létrehozott, a műhelymunkát szolgáló csoportja. A típus egyrészt a csoportba tartozó adatok összessége (tehát a halmaz), másrészt a dallamadatok zenei absztrakciója (mintegy ideálképe), mintha a közösség egy kollektív zenei tudattal bírna a dallam lényegéről, s e többféleképpen megvalósítható szkéma megnyilvánulásai lennének az egyes adatok… Nemcsak az egyes típusok történeti képződmények, hanem a népzenének szilárd típusokban való életmódja is történeti fejlemény."

A típus az egymáshoz valamennyi fontos vonásban hasonló, de jellemző variánskörrel megjelenő dallamok összessége.

A magyar népzenében típus alkotó tényezők:

azonos szótagszám képlet

azonos ritmusgondolat

azonos kadenciahangok, gerinchangok, dallamvonalak

tonális azonosság

jól értelmezhető földrajzi elterjedtség

összetartozó, zárt szövegkör, gyakran előforduló tipikus versszakok

funkcionális és műfaji hasonlóság

esetleges zenetörténeti érvek

Stílus

Nem tökéletesen és véglegesen definiált kategória.

1. Kifejezésmód, azonos arculatú művek összessége.

2. Népzenében: mozgékonyabb kategória, határai nem húzhatóak meg élesen. A stílus típusokból áll.

„A stílusok inkább mint dallambokrok ábrázolhatók, nem pedig egyetlen szálra fűzött gyöngyszemlánc szakaszai.”

Itt nem úgy értelmezzük, mint pl. a klasszikus zenében, tehát nem előadói manírt, előadásmódbéli jellegzetességeket takar mint. pl. a barokk stílusú előadás, stb. Itt rendszerbéli kategória, a dalok csoportosítására szolgáló kifejezés.

Népzenei rendszerek Magyarországon (rendszerezési kísérletek)

1. Történeti visszatekintés

A rendezésre törekvő elképzeléseknek mindenekelőtt azzal a kérdéssel kellett megbirkóznia, hogy a rend

    szótárszerű, könnyen kezelhető, a „köznép” számára is érthető legyen – így a dalok könnyen kikereshetőek
    ügyeljen arra, hogy a variánsok, a rokon típusok egymás mellett, vagy egymás közelségében legyenek – így kaphatunk pontos és tiszta képet egy-egy vidék népzenéjéről

Csak később derült ki, hogy a két dolog nem egyeztethető össze egy munkában, a kutatónak valamelyiket fel kell adnia. A szótárszerűség csak a mutatókban, a dallamközlések végén jelenhet meg.

1. Kodály rendje a dallamok sajátságait tartotta mindenek felett szem előtt.

Történeti-összehasonlító, filológiai rend.

35.000 dallamot tartalmaz 1959-ig. Kadencia elvű dallamkatalógus.

A sorvégi kadencia hangok adták az elsődleges rendező elvet. Tovább haladva a soronkénti szótagszám, majd a növekvő ambitus alapozta meg Kodály elvét. (E gondolatot már 1913-ban, mintegy nyolcévi gyűjtőmunka után vetette papírra Kodály, s adta le a Kisfaludy Társaságnak „Új egyetemes dalgyűjtemény” címmel. A Társaság azonban nem reagált a beadványra.) A gyűjteményben a magyar nyelvterület minden vidéke képviselve volt, a kisebbségek dallamainak közlését később ugyancsak tervezte Kodály.

Ez afféle, a finn Ilmari Krohn rendszerére emlékeztető szótárszerű rend, melynek hibáit maga Kodály is látta. Kodály később engedményeket tett s a dallamok változatai így – felhagyva a mechanikus kadencia-elvvel – egymás mellé kerültek. E rendet használták a MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársai egészen a 60-as évek elejéig – de szinte minden, bármilyen rendszerező elvet használó népzenei kiadványban találunk egy olyan kadencia rendet, amely a Kodály által megalkotott sorrendiséget használja.

Kodály – Bartók iránti tiszteletből (ld. alább) – a rendezést sosem tekintette fő feladatának, tanítványaira bízta azt. Így az ő fő vezérelveit Járdányi munkájában láthatjuk kiteljesedve.

Nem zárt rendszer.

2. Bartók rendje – bár közel azonos anyagból merítkezett Kodályéval, merőben más jellegű. Nagy figyelmet fordít a dallamsorok ritmikai összetartozásának ill. különbözőségének vizsgálatára. Nagy lépés volt Bartók részéről annak a hármas csoportnak a felállítása, amely – valljuk be – a mai napig is megtámadhatatlan, felülírhatatlan, s minden utána jövő rendszerben megállta a helyét – a népzenei típusrendben mosódott csak össze némiképp a két szélső csoport – megtartva az alapelveket, kijavítva a bartóki rend esetleges hibáit.

Mintegy 13.500 dallam alapján készült, ebből 2721 Bartók gyűjtése. 1939-ben zárult.

Leíró rendszerező, azaz tipológiai rend.

Bartók három nagy egységet talált:

A I osztály: négysoros, izometrikus, nem architektonikus szerkezetű, nem alkalmazkodó ritmusú dallamok

A II osztály: izometrikus, négysoros, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú dallamok

B osztály: visszatérő szerkezetű (architektonikus) dalok, új stílus

C I osztály heterometrikus, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú, 4 vagy több sorból álló dallamok

C II heterometrikus, nem arch. szerk., nem alk. ritmusú, 4 vagy több sorból álló dallamok

C III háromsoros dalok

C IV kétsoros dalok

Tehát az A és a C osztály ritmusbéli, a B osztály dallambéli sajátságok alapján rendeződik. Hibája még, hogy a C osztály kellően meg nem határozott „negatív” jellemzők által meghatározott fachjába sok heterometrikus, ám mégis régi stílusú, ereszkedő pentaton dallam is bekerülhetett. Ez a rend is szótár jellegűnek mondható. Kétségtelen azonban, hogy Bartók rendje jobban törekszik a stiláris jegyek megkülönböztetésére.

Az 1910-es évekig Kodály és Bartók egyaránt a Krohn-féle kadenciaelvű szótárszerű rendet gondolja megoldásnak. Erről ír Bartók már két korai tanulmányában. (Kodály már 1906-ban megismerkedett e rendszerrel.) Az 1912-es keltezésű munkájában, az Összehasonlító zenefolklórban megemlíti a dallamok g1-re való egységes transzponálásának szükségességét, valamint a kadencia szerinti rendezés mikéntjét. 1935-ben Bartók megfogalmazott egy beadványt, melyet Gömbös Gyula miniszterelnökhöz akart eljuttatni. Címe: A magyar népzene megörökítésének fontossága. Öt-hat éven át évi 2000 pengőt szeretett volna, mellyel megoldható lett volna a régi stílusú dallamok gramofonon való megörökítése. 1936-ban szerényebb kívánsággal állt elő: a MTA Néprajzi Bizottságától 500 pengőt, a Magyar Történeti Múzeumtól újabb 500 pengőt kért, mely elégnek tűnt az induláshoz. Végülis szakmai körök számára megjelent az első négy lemez. Később ezek a felvételek besorolódtak az 1937-38-ban megindult nagyszabású Pátria lemezsorozatba.

Bartók főműve, a Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteménye 1934 és 40 között készült. Lezárt, sorszámozott, nem bővíthető gyűjtemény, melynek rendszertani meggondolásai kétségkívül hatalmas lökést adtak a magyarországi népzenetudomány fejlődésének. A háború jelentette kényszerpihenő után, a 40-es évek végére biztosan kiderült, hogy a munka ellen időközben felmerült szakmai ellenvetések nem alaptalanok. A Bartók által feldolgozott 13 221 dallamhoz képest 1950-re már mintegy 35 000 dallam állt rendelkezésre. (Ez a szám 1960-ra mintegy 100 000-re nőtt.) Kodály, a Bartók rend „szakmai örököse” számos megoldatlan problémát látott a rendben, ezek egy részét levélben megírta Bartóknak, de a köztük lévő tudományos vita örökre lezáratlan maradt – a két kontinens közti kommunikációs lehetetlenség, majd Bartók halála miatt. Kodály – talán Bartók iránti tiszteletből – sosem döntött egyértelműen a rendszerezést illetően, így Járdányira maradt egy olyan rendszer megalkotásának feladata, amely alapja lehetett a Corpus Musicae köteteinek.

Bartók élete főművének tekintette ezt a munkát, minden tevékenységénél többet foglalkozott ezzel, mégsem érte el azt az eredményt vele, amit szeretett volna. Kodály ezt jól látta, de határtalan szakmai és erkölcsi intelligenciájának köszönhetően nem tett róla több említést. Meg kell jegyezni, a két lángelme emberi és szakmai barátságán és együvé tartozásán mindez mit sem változtatott, bizonyítékok erre a Bartók halála után róla készült Kodály - írások.

3. Járdányi rend

Mintegy 100.000 dallam alapján készült. Az előző két rend szintézise.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1951-ben megjelent a Magyar Népzene Tára első kötete. Eleinte szerkesztőként, később alapítóként minden kötet Bartók Bélát és Kodály Zoltánt jegyzi. Járdányi Pálra maradt a rendezés feladata. Járdányi jól látta a két fő irány közti különbséget, s érezte mindkettő hiányosságait.„A két rend…mintegy kiegészíti egymást. Mindkettőnek van előnye és hátránya. A Kodály-rend előnye, hogy egységes elvű és szótárszerű. Könnyű kezelni… A Bartók-rend viszont, mert nem egységes elvű és nem szótárszerű, nehezebben kezelhető.”

A kötet létrehozásában közreműködő kutatóknak el kellett dönteniük, hogy a meglévő rendek közül melyiket választják. Szerencsére semmiféle nem zenei (földrajzi megoszlás, szövegtartalom szerinti, stb.) rend nem merült fel. A rendszert illetően felmerült kételyek, el nem döntött vitás kérdések miatt a kutatók úgy határoztak, hogy várnak a bartóki tulajdonképpeni dalokkal, az alkalomhoz nem kötött dalok kiadásával, s kezdik a kiadást a szokásdalokkal. Jó volt az elképzelés azért is, mert ezek a dalok, melyek szigorúan alkalomhoz kötöttek, általában (de nem mindig) zeneileg is elkülönültek az alkalomhoz nem kötött „tulajdonképpeni” daloktól. Természetesen átfedések és kisebb ellentmondások felmerültek, főleg a későbbi kötetekben.

Így tehát megindulhatott a magyar népdalok kiadása, elsőként Kerényi György szerkesztésében a Gyermekjátékokkal (1951). Itt a dalok ambitus, ill. alapmotívumuk alapján rendeződtek – Járdányi elképzelései szerint.

Ezt szintén Kerényi kötete követte két évvel később Jeles napokcímmel, mely – értelemszerűen a naptári elrendezést választotta rendező elvül.6

A két könyvre rúgó 3. kötet Kiss Lajos munkája, s a lakodalomszokásdalait hozza, szintén időrendben haladva, a lakodalom szokásrendjének megfelelően.

A 4. kötet a legellentmondásosabb, hisz itt Kerényi György szerkesztésében a Párosítók jelennek meg. Itt szembesültek az alkotók először az alkalomhoz nem kötött, strófikus szerkezetű dalok zenei rendbe illesztésének problémakörével. (Szintén Járdányi alapján készült el.)

Az 5. kötet Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin munkája: Siratók. E kötet már előrevetít valamit a későbbi rendezési alap problémákból, mivel a siratók jellegzetességeiből épül fel a később tárgyalandó ún. népzenei típusrend egyik sarkalatos tagja, a siratóstílus.

A 6. kötettel megindult a tulajdonképpeni dalok kiadásának sora és a 6.-tól a 10. kötetik jutott el a kiadás 1997-ig.

A 6. kötet 1973-ban jelent meg, jelentős előzményekkel. 1961-ben látott napvilágot Járdányi Pál Népdaltípusok c. kétkötetes munkája mely kétségkívül e nagyformátumú munka további köteteinek előfutára. Járdányi rendjének alappillére a típus, rendje zenei rend. A típus fogalma nála jelenik meg. Ő veti föl a kérdést: „mit nevezhetünk önálló dallamtípusnak, mit nem.” Kiemeli a típusalkotás folyamatának szubjektív voltát, melyet minden rendezésre vállalkozó kutató bizonyíthat. Munkája – Kodály előszava szerint is – „szigorú tudományos elvek szerint készült”. Bár feladata: népszerűsítő.

„A dalokat zenei sajátságaik szerint rendeztük. Rendünk alapja a dallamvonal iránya, a dallamsorok magassági viszonya egymáshoz… Ez lesz az alkalomhoz nem kötött dallamok rendje a Magyar Népzene Tárában is. Gyűjteményünk két kötete e tekintetben a MNT későbbi 15-20 kötetének előfutára, hírmondója, sűrített kivonata, amelyben rendbe rakva bemutatjuk a magyar népzene dallamtípusait. Rendünk nem merev, szótárszerű elvekre épül… Rugalmas jellegéből ered, hogy némelyik dallam vagy dallamcsoport a rend több különböző helyére is állítható.”

Járdányi a dallamvonal - alapú egységes rendezést valósította meg, megvetve ezzel a típuselv alapjait. Az ő korára és az ő munkáiban érlelődött meg a „típus” fogalma, mely későbbi rendszert tett lehetővé. „Sok kísérletezés után a dallamvonalban találtuk meg a legjobb ismertetőjelet.”A dallamsorok magassági viszonyai alapján rendez.

Bartóktól átvett rész: elkülöníti a régit és az újat

Kodálytól: egységes elvű, a dallamrajz meghatározásához a kadencia elv segít.

4. A Népzenei Típusrend. (ld. külön cikkben: Népzenei típusrend)

A Dobszay László és Szendrei Janka nevével fémjelzett, ezidáig meg nem haladott népzenei rendezési elv leírása 1988-ban jelent meg nyomtatásban.

Mintegy 150.000 dallam alapján készült.

Járdányi eredményeire támaszkodva, de azon túllépve születik meg ez a rend, félretéve a szótárszerűség kívánalmának minden kényszerítő nyűgét és esetlegességét. Szendrei – elismerve Járdányi hatalmas előrelépését a szótárszerűségtől – leírja annak hibáit is: nehezen áttekinthető, valamint Járdányi dallamvonal leírásai nem minden dallamra érvényesek, közeli variánsok sem biztos, hogy egymás mellé kerülhetnek.

Járdányi típusfogalmát kiegészíti Dobszay: „az egymáshoz valamennyi fontos vonásban hasonló, de jellemző variánskörrel megjelenő dallamoknak a kutatás által az anyag mélyebb megismerése érdekében létrehozott, a műhelymunkát szolgáló csoportja… egyrészt a csoportba tartozó dallamok összessége, … másrészt a dallamadatok zenei absztrakciója, mintha a közösség kollektív zenei tudattal bírna, s abban élne egy többféleképpen megvalósítható dallamszkéma.”

„A típus olyan összegző, megismerhető, körülírható valóságelem, melyhez viszonyítani lehet a partikulárisat, az ismeretlent, a szinte meghatározhatatlanul tarkát.” „A típusokra való tagolás olyan minőségi változás, melynek inspirálója lehetett a mennyiségi tényező is.”

A népzenei típusrend tehát ezeken a hibákon javítva ill. azokon túllépve alakult ki. „…a Járdányi-féle dallamvonalelvet és a típusok stiláris rendbe sorolását nem tudjuk összeegyeztetni…” – írja Szendrei, 15 így a Népzenei Típusrend egy – az eddigi eredményekre támaszkodó, de sok korábbi elvet el nem fogadó, újszerű, nem szótárszerű, két főcsoportot használó, ezen belül stílustömbökre bomló, alapegységnek a típust nevező népzenei rendszerező elv.

I. főcsoport: bartóki A és C osztály

Stílustömbök:

    1. Kvintváltó és egyéb pentaton, vagy pentatonból leszármaztatható ereszkedő dallam

            Röpülj páva

    2. Dúr, oktáv ambitusú ereszkedő dallamok

            Ugyan édes komámasszony, Csipkefa bimbója

    3. Pszalmodizáló stílusú dallamok

            Szivárvány havasán

    4. „Sirató” stílusú dallamok

            Nem vagyok én senkinek sem adósa, adósa

    5. „Rákóczi-dallamkör” (és néhány fríg dallam)

            Csillagom révészem vigy által a Dunán, Magos a rutafa

    6. Dudanóta, kanásztánc (kiskvintváltó, oktávról ereszkedő, AA-előtagú dallamok)

            Duda: Arra gyere amőre én KV 252

           Kanásztánc: A jó lovas katonának, Kerbe virágot szedtem, lábam összetörtem

           Kiskvintváltó, oktávról ereszkedő: Feketegyűrűfa sátor

           AA előtag: Kertem alatt gödröt ásnak

    7. Régies kisambitusú (penta- és hexachord dallamok)

            Hegyen földön járogatok vala, Menyecske, menyecske, Arass rózsám arass

    8. Újabb stílusú kisambitusú dallamok (hasonló jell., plagális dallamok)

             Hej halászok, halászok, Jól van dolga a mostani huszárnak

    9. Nagyambitusú emelkedő dallamok

             Bújdosik az árva madár, A csikósok, a gulyások kis lajbiban járnak, Nem messze van ide Kismargita, Jászkunsági gyerek vagyok

II. főcsoport: bartóki B osztály: az új stílusú magyar népdal

     Ezen belül találhatóak a típusok. (1600 - Bereczky szerint)

Dobszaynak nem sikerült e csoportot is rendszereznia, Bereczky János 2013-ban adta ki hatalmas 4 kötetes munkáját A magyar népdal új stílusa címmel. Ebben részletesen leírja az új stílusú magyar népdal fejlődés történetét és rendszert is megad. (ld. külön írásban)

A rend újszerűsége többek között abban áll, hogy számít a módosulásokra, új típusok jelentkezésére, típusok esetleges áthelyezésére.

Ezek alapján minden dalhoz hozzárendelhető egy 6 számból álló számsor, mely pontosan jellemzi és besorolja a rendbe a dalt. Az 1. számjegy a főcsoportot jelöli (1= 1.-9. csoport, 2= 10. csoport) A 2. számjegy a szótagszám csoportot jelöli. A 3.-5. számjegy a típusokat jelöli a szótagszámcsoporton belül növekvő sorrendben. A 6. számjegy lehetőséget ad arra, hogy később a típusok közé újabbakat iktassunk be. A 6. számjegy után / áll, ezt követi az altípus sorszáma, ill. 0, ha nincs altípus. Látható, hogy ez a rendszer átvette Kodálytól a kadencia elvet, Bartóktól a szótagszám szerinti csoportosítást, Járdányitól pedig a Járdányi-féle – a kötött rendszert fellazító, azonos típusokat egymás mellé helyező módszer lehetőségét. Így pl. a Csá Bodor a borozdába kezdetű mezőségi dal a 18.156.0 jelet kapja.

Ezek a rendszerek nagyon sokat adtak a magyar népdal megértéséhez, értékeinek mind nagyobb mérvű feltárásához. Ám egyik sem „tökéletes”, szükséges ezek továbbgondolása. Egyik rend alkotója sem gondolta, hogy végérvényeset alkotott.
Manapság az a gyakorlat, hogy minden kutató, aki dallamok sokaságának kiadására vállalkozik, a dalok ismeretében és a lehetőségek felmérése után saját maga készít egy az eddigiekre épülő, mégis az ő adott dalkincséhez jobban illő, az előzőeket némiképp módosító rendszert. Ez ugyanúgy nem szentségtörés, mint ahogy nem az a népdalok feldolgozása sem.
persze, vannak e rendszerek alapján leírható biztos pontok, ma már bizonyított, hogy az azonos 1. és 4. sor nem régebbi 150-180 évesnél és új stílusúnak nevezendő. A kvintváltás azonban keleti örökség, és régi jellegre utal.

Bátran kell élni ezekkel az elképzelésekkel, ám előtte alaposan meg kell érteni és tanulni őket!!

Oldalunk "sütiket" használ

Oldalunkon "sütiket" használunk. Ezek közül néhány elengedhetetlen, néhány pedig csak javítja a felhasználói élményt vagy statisztikai célokat szolgál.

Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a "sütik" használatát.