Klasszikus zene

A kórusok megjelenése a színpadon és a televízióban

(Előadás a 2004. évi Kóruskonferencián)
Budapest, Zeneakadémia

Aki valaha is e falak közé járt, mint diák, sosem tagadhatja – s nem is tagadja,- hogy zenész. Sodorja az élet bárhová, a „zeneakadémistaság” halálig tart. Így vagyok ezzel magam is, aki a jelen pillanatban nem vezetek kórust, s nem tanítok a szó szűk értelmében, de rengeteg kapcsolatom van a muzsikával. Engedtessék meg nekem, hogy karvezetőnek tartsam magam, s ekként szóljak Önökhöz, úgy, mint aki a közönségnek háttal s szemben is állt, most pedig egy egészen más aspektusból tud közelíteni a zene felé.

A Duna Televízió szerkesztőjeként elsősorban népzenei műsorokat készítek, de gyakran kerülök kapcsolatba a műzenével is. Ezek alapján szeretném megosztani Önökkel gondolataimat, tapasztalataimat.

A kórust minden esetben egy megmutatkozási vágy, szereplési akarat hozza létre. Bevallva vagy bevallatlanul a társuló énekesek előbb-utóbb szeretnék megmutatni tudásukat másoknak is. Eleinte - de később is – jólesik a dalolás a saját örömünkre, de az igazi cél mások gyönyörködtetése. 

A kórus tehát színpadra lép – de nem mindegy, hogy hogyan. Az elsődleges cél természetesen az, hogy mit tud s hogyan énekel.

A műsor kiválasztása rengeteg szempontnak kell, hogy eleget tegyen. A kihívás nagy, hiszen mást értékel a zsűri, mást a közönség és mást szeretnek a kórustagok. A karvezető pszichológiai felkészültsége dönti el, jól választ-e. Nem mindig a technikailag legnehezebb művel lehet nyerni. Egy-egy jól kidolgozott, fajsúlyában esetleg „könnyebb” mű hatásosabb lehet. Nem beszélve arról a titkos tudásról, ami az igazi, vérbeli karvezetők sajátja, és sok ilyen ül most itt a teremben, aki valamiféle belső érzéktől vezérelve pontosan tudja, mire harap rá leginkább a kórus. És azt kell betanítani.

Van azonban valami, amiről ritkán esik szó. Van-e, aki úgy gondolja, a kórus külsődleges megjelenése nem számít egy-egy produkció értékelésekor. Nos, ha valahol csak hanganyagot kérnek, s az alapján értékelnek, ott talán. De abban a pillanatban, mikor egy éneklő csoport fellép a színpadra, valamiféle „előítélet”, „első benyomás hatás” kezd el működni. Könnyű ezt azután letiporni, hiszen lehet bármily igényes kosztümben egy hamisan és rosszul éneklő társaság, senki sem fogja értékelni. De a sok azonos szinten produkáló, kiváló énekkar között lehet – hangsúlyozom lehet -, hogy néha ez is dönthet.

Nézzük tehát a külsőségeket, melyek – ha hisszük, ha nem, legalább olyan fontosak, s lesznek méginkább azok a még nagyobb nyilvánosság előtt. (Eu)

Nagyon fontos a tagok számára az egyenruha. Tapasztalatból tudjuk, egy-egy fesztiválon, versenyen az igazán jól kiválasztott, igényesen kivitelezett kosztümben lévő kórus puszta megjelenésével máris sikert arat. A férfiak helyzete némileg könnyebb, hisz a sötét öltöny szinte általános. Igen jó hatású azonban, ha pl. a nyakkendő egyforma, vagy legalább valamiféle kitűző vagy embléma látható a reveren. Fiatalabb korosztálynak igen jól áll pl. a mellény viselete, azonos színű, vagy éppen elütő, de vele harmonizáló nadrággal. Nem egyszerű dolog azonban a különböző korú és testalkatú hölgyek öltöztetése. Ha ezt a kórustagokra bízzuk, bizonyára mindenki a neki leginkább előnyös fazonra szavaz, s máris kb. annyiféle stílus képzelődik el, ahány lány van a kórusban. 

A népzene s a népművészet iránt bevallottan igen elkötelezett ember létemre mégis óva intenék bárkit is attól, hogy egy alapvetően műzenét éneklő kórus parasztruhát vegyen magára. Elég, ha csak jelzésszerűen alkalmazunk egy-egy részletet a ruhán népművészetünkből. Legsikeresebbek az iparművészek által kreált, a népművészetet anyanyelvként magukban hordozó viseletek. (Bartóki 3. út!) Ezért érdemes ezt szakemberre bízni. 

Olyanra, aki nem tagja a kórusnak, gyakorlata van a ruha kiválasztásban és tudja, hogy egy egyenruhának mi mindent kell elviselnie. (Napokig való bőrönd gyömöszkölődést, vasalás nélküli felvételt, turnékon a mosás nélkülözését, itthon viszont jó, ha mosható, a tisztíttatás igen drága. Ugyanakkor olyan anyagból legyen, amelyben jól érzi magát a kórustag hosszabb ideig is, bírván a reflektorok okozta esetleges meleget, jól szellőzik. Nem árt, ha csinosnak érzi magát benne. 

Fontos a karvezető ruházata is, ismét csak a hölgyekről beszélek. Nekünk annak idején mondták a tanáraink, hogy csakis hosszú ujjú ruhát vehet fel egy női karvezető. Nem részletezném, miért. Ugyanilyen okok miatt célszerű a földig, vagy közel a földig érő szoknya viselete. Gondolni kell arra, hogy közben mozgunk, hajladozunk, nagyon fontos szempont, hogy a ruhán minden tökéletesen passzoljon, semmi igazgatni való ne legyen rajta, semmi nem mozdulhat el vezénylés közben és semmi nem terelheti el viselője figyelmét. Rendkívül fontos a csinos, de stabil állást biztosító cipő kiválasztása. (Én ugyan általában ülök beszélgetős műsoraim felvételén, de van egy külön cipőm e célra.) Aki nem biztos a dolgában, kérjen külső segítséget szintén. (Szünetben szívesen mondok olyan címeket, ahol szakemberre találhatnak kedves kollégáim. Sőt: április 24-én este 7 órakor a Vass Lajos Szövetség által rendezendő Országos Népzenei Verseny döntőjén a Csili Műv. Házban ruhabemutató lesz, kifejezetten kórusegyenruhákból, a helyszínen rendelni is lehet. 

A kórus színpadra való felvonulása az első, amit a közönség lát és megjegyez. Természetes, hogy először az első sor megy ki, mintegy takarást biztosítva a többieknek. Ugyanilyen fontos, hogy a mappákat a kívül, a közönség felé néző kezükben tartsák. 

Megjelenés a televízióban. Nem kevésbé súlyos téma. Miután telefonszámomat nyilvánossá tettem a közönségszolgálatunk által is, naponta hívnak a világ számos pontjáról, de elsősorban itthonról együttesek, kórusok, felhívva figyelmemet legközelebbi szereplésükre. A baj csak az, hogy ezt a koncert előtt néhány nappal teszik. Hadd ne folytassam. Kérem, hogy legalább egy hónappal előtte szóljanak. Igen kevés a lehetőségünk, s azt is idejekorán szétosztjuk. Nagyon jó a telefonhívás, de ha azt nem követi egy írásos felkérés (meghívó) is, mit sem ér. 

Jó tudni, hogy addig, amíg az ember viszontlátja magát vagy kórusát a képernyőn, nagyon sokminden történik. Először is megtörténik maga a felvétel. S ez nem mentes némi macerától. Kamerák, mikrofonok, emberek vannak mindenütt, a rendező néha furcsa dolgokat kér, sokan hajlamosak ezt valamiféle öncélúsággal magyarázni. Nem. Mindennek oka van. 

Nem túl hízelgő, amit mondok, de meg kell tennem. Itt mi valamennyien, kivétel nélkül nagyon szeretjük a kórusirodalmat s a karéneklést. Senkinek sem kell magyaráznom, mennyi gyönyörűséget találunk benne. Ezzel az egykori s mai kórustagok is így vannak. De vajon megkérdezte-e valaki a lakószomszédját, hogy mit szól a Szép könyörgéshez, vagy a Mátrai képekhez? Valószínűleg fogalma sem lesz róla, miről beszélünk. Kórusműveket nagy nézettségű médián adni csak nagyon megfontoltan, nagyon igényesen szabad! A kevesebb gyakran több! Egy 40 tagú kórus előadásának felvétele min. 3 kamerát, s komoly utómunkát igényel, ha valóban nézhető, nem híradós anyagot akarunk. 

A statikus látvány bizony nem sokáig vonzza az átlagszemet, tehát szerencsés, ha a kórus valamilyen szituációba helyezhető. (Térformák, cselekvés, szabad tér, erdő mező, stb.) Ezért szerencsésebb s gyakrabban látott egy-egy nagy esemény, többezer énekes által előadott mű felvétele. A monumentális látvány mozgó kamerákkal rögzítve hatalmas erejű. De tudni kell, hogy ez igen sok pénzt igényel, s valóban csak ritkán adódik rá alkalom. (Ilyen lesz majd ápr. 30-án az EUFÓNIA c. koncert felvétele, melyet a Duna Tv készít.) 

Tehát ha egy karvezető szeretné, hogy adott műsorán jelen legyen a televízió, készüljön fel a kellemetlenségekre, arra, hogy többször is elénekeltetik, hogy várakozni kell, s a végen majd csak néhány perc látható a műsorban.

Kényes kérdés még, s valóban sokat gondolkodtam rajta, mondjam-e vagy sem: a kórustagok kinézete. A dalolásba belefeledkezett, őszintén a legjobbat akaró ember arckifejezése a kívülálló néző számára nem mindig jól értelmezhető. Ilyen szempontból a kórus inkább való a rádió műsorára. (Megerősítem, hogy az igényesen felvett, nagy formátumú, nagy tömegeket megmozgató főleg szabadtéri kóruskoncert felvételek mindig igen hatásosak. De az egy kamerával felvett, híradó jellegű ismertetések gyakran nem sikeresek.)

Természetesen senki kedvét nem szeretném elvenni. De szeretném, ha látnák, hogy a legnagyobb szeretettel közelítünk kollégáimmal együtt ehhez a kényes kérdéshez, s igazán azt szeretnénk, hogy mindannyiunk kedves műfaja a legméltóbb helyre kerüljön a televíziók műsorán is.

Mindarról, amit itt elmondtam, jó lenne vitát nyitni. Erre itt most nincs lehetőség. Ha van ötletük, kérem, keressenek meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak.